Bittó István
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Bittó István (Sárosfa, 1822. május 3. – Budapest, 1903. március 7.): magyar politikus, miniszterelnök.
[szerkesztés] Élete
Sárosfán, Pozsony vármegyében született a megye alispánjának fiaként. Hivatalnokként kezdte pályafutását Moson megyében. 1848-ban országgyűlési képviselőnek választották, ami miatt a szabadságharc bukása után bujdosni kényszerült. 1851-ben tért haza, és Somogy megyébe költözött, ahol visszavonultan élt. A Szigetvári kerület képviselője lett 1861-ben, majd ismét 1865-ben. 1869-ben Abrudbányán választották meg. Elnyerte Deák Ferenc bizalmát. 1871 és 1872 között az Andrássy-kormány, majd a Lónyay-kormány igazságügyminisztere volt. Még az utóbbi kormány bukása előtt lemondott, és 1872-től 1874-ig a képviselőházi elnök tisztségét töltötte be. 1874. március 24-én kapott megbízatást kormányalakításra. Ez volt az utolsó kísérlet a Deák-párt alapján való kormányalakításra. Mivel a párton belül Lónyay és Sennyey voltak a legnépszerűbbek, Bittó helyzete nem volt könnyű. Amikor azután Tisza Kálmán 1875. február 3-án bejelentette, hogy a pártok alakulásának van közjogi alapja, megkezdődött a pártok megalakulása – másrészt véget ért Bittó István kormányzati szerepe. Ő az egyetlen volt miniszterelnök, aki nyíltan az ellenzékhez csatlakozott. 1899-től haláláig a főrendiház tagja is volt.
Barabás Miklós megfestette mind Bittó István, mind felesége arcképét 1875-ben.
[szerkesztés] Külső hivatkozás
Elődje: Szlávy József |
Magyarország miniszterelnöke 1874–1875 |
![]() |
Utódja: Wenckheim Béla |