Mozart: 25. szimfónia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Wolfgang Amadeus Mozart egyik leghíresebb szimfóniája No. 25-ös, „kis” g-moll szimfónia, K. 183. A nevében azért viseli a kis jelzőt, mert Mozart másik szintén híres és népszerű szimfóniája, a negyvenedik is szintén g-mollban írdott.

A mű a „germán” szimfónia-felépítés alapján négy tételes:

1. Allegro con brio
2. Andante
3. Menuetto
4. Allegro

Salzburgban, 1773 végén készült az a szimfónia. Szokatlanul borús hangja, izgatottsága elüt mindattól, amit általában a Mozart-szimfóniák, sőt, az egész mozarti életmű jellemzőjeként ismerünk. Valósággal romantikus szenvedély hatja át a tizenhét esztendős mestert, aki egy időre ismét kapcsolatba került szülővárosával. Ez a romantikus lelkiállapot a hetvenes évek Joseph Haydnjára éppúgy jellemző, mint Christoph Willibald Gluckra és általában a Sturm und Drang korszak művészeti alkotásaira. Ebben a lelkiállapotban írta Mozart egy évvel korábban a Lucio Silla című operát, és kevéssel a g-moll szimfónia előtt a Thamos, egyiptom királya című színpadi kísérőzene első részleteit, amelyet tárgya és hangvétele a Varázsfuvola elődjévé avat.

Ezt a szenvedélyt, ezt a pátoszt nem Itáliában tanulta Mozart, hanem Bécsben: elsősorban Joseph Haydn „romantikusválság”-korszakának szimfóniáiból; de tanult olyan kisebb jelentőségű zeneszerzőtől is, mint Vanhall, akinek egy d-moll szimfóniája a világutazó angolt, Burneyt bámulatra késztette.

Az első tétel (Allegro con brio) néhány ütemes bevezetőjének nyugtalan szinkópái a Don Giovanni nyitányának lassú előzenéjében térnek majd vissza. Mindvégig sötét zenekari színek uralják ezt a tételt, amelynek tagolásában a kidolgozás és a kóda eddig szokatlan jelentőséget kap. A lassú tétel megbékélt álomzenéje mintegy pihenőt engedélyez az idegeket felkorbácsoló izgalmak után — és előtt: mert a Menüett is ezt a hangulatot árasztja. Milyen messze került már ez a tétel a szertartásos udvari tánc kecses lejtésétől, vagy a haydni menüettek tenyeres-talpas vidámságától! De ezzel még nem merültek ki a meglepetések, amelyeket ez a szimfónia a hallgató számára tartogat. A finálé ugyanazt a motívumot dolgozza fel, mint a menüett: Mozart számos alkalommal vissza-visszatérő „tragikus” motívumát.

Egyébként érdemes még megjegyezni, hogy huszonnegyedik szimfóniáját 1773. október 3-ra datálja, míg ezt október 5-re. Azt azért feltételezhetjük, hogy egy hét alatt nem bírt két szimfóniát megírni, mindenesetre a keletkezését így homály fedi. Egyébként az a szimfónia a nyitózenéje az Amadeus c. filmnek.