Zarja
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az Zarja a Nemzetközi Űrállomás első, amerikaiak álta finanszírozott, orosz gyártmányú egysége.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Repülés
1998. november 20-án reggel, ünnepélyes körülmények között, a kazahsztáni űrrepülotérről Proton hordozórakéta indította pályára az Zarja modult. A Zarja 185-354 kilométer magas, 51,6° hajlásszögű és 90 perc keringésidejű Föld körüli pályára állt, majd kinyíltak az antennák és a hatalmas, 24 méteres fesztávolságú napelemtáblák.
Az új modult az orosz és az amerikai irányító központokból két hétig tesztelték, s az első egység kiválóan vizsgázott. Energiatermelése a vártnak megfelelő volt, a hajtóművek kifogástalanul müködtek, és távirányíthatósága is nagyon jónak bizonyult. Kisebb problémák természetesen adódtak: két - a jövőbeni automatikus dokkoláshoz szükséges - szalagantenna nem nyílt ki, s a hat fedélzeti akkumulátorból az egyik hibásan muködött. Ezután többszöri pályakorrekcióval a Zarja 390 kilométer magasságú úgynevezett dokkolási pályára állt, és várta az első látogatókat. [1]
A Zarjára 1998. december 7-én kapcsolták rá az Endeavour űrrepülőgép (STS-88) űrhajósai az Unity modult.
[szerkesztés] Adatok
- Tömeg: 19.3 tonna;
- Hosszúság: 12.56 méter;
- Szélesség (napelemtáblákkal): 24 méter;
- Átmérő: 4.11 méter;
[szerkesztés] Forrás
- [1] - Élet és Tudomány, 1999. 4.szám - Dr. Almár Iván, Dr. Horváth András: Kozmikus krónika 1998. október - december: AZ EZREDFORDULÓ ŰRÉPÍTKEZÉSE;