Valerij Nyikolajevics Kubaszov

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Valerij Nyikolajevics Kubaszov (oroszul: Валерий Николаевич Кубасов) (* Vjaznyiki, 1935. január 7.) szovjet űrhajós.

A Vlagyimiri terület Vjaznyiki városában született. 1952-ben fejezte be középiskolai tanulmányait szülővárosában. 1958-ban végzett a Moszkvai Repülési Főiskolán repülőmérnökként. 1958 júliusától kezdett dolgozni az OKB–1 terveztőirodában (ma „Enyergija”). 1966-1968 között aspiráns volt, majd disszertációjának megvédése után, 1968-ban lett a műszaki tudományok doktora. 1968-ban válogatták be az űrhajós egységbe.

[szerkesztés] Űrrepülései

Űrhajósként három űrrepülésben vett részt. Először 1969. október 11-16. között járt a világűrben a Szojuz–6 fedélzeti mérnökeként Georgij Sztyepanovics Sonyin parancsnok társaságában. Az ürrepülés során hajtottak végre először fémhegesztést a súlytalanság állapotában.

Második repülésére 1975. július 15. és 21. között került sor, a Szojuz–19 fedélzetén Alekszej Arhipovics Leonov parancsnok mellett fedélzeti mérnök volt. E repülés során hajtottálk végre az első űrrandevút különböző országok űrhajói: a Szojuz–19 egy Apollo űrhajóval kapcsolódott össze az Apollo–Szojuz-program keretében. (Az Apollo űrhajónak nem volt hivatalos sorozatszáma, azonban gyakran Apollo–18-ként hivatkoznak rá.)

Kubaszov utolsó, harmadik űrrepülésére 1980. május 26. és június 3. között került sor. Az Interkozmosz program keretében Farkas Bertalannal a Szojuz–36 parancsnokaként repült. Az űrrepülés során a Szojuz–36 csatlakozott a Szaljut–6 űrállomáshoz, ahonnan a Szojuz–35-el tértek vissza.

Kubaszov két olyan repülésnél is a személyzet, illetve a tartalék személyzet tagja volt, amelyek katasztrófával végződtek. A Szojuz–2 tervezett személyzetének tagja volt, de végül az űrhajó szeméyzet nélkül repült, viszont a leszállásnál hasonló problémák jelentkeztek a fékező ernyő nyitásánál, mint amilyenek a Szojuz–1-nél Vlagyimir Komarov halálát okozták. Kubaszov eredetileg részt vett volna a szintén katasztrófával végződött Szojuz–11 repülésében is, ám orvosi problémák miatt végül kihagyták a személyzetből. (A repülés előtti röntgenvizsgálat előtt tbc-re utaló jeleket találtak Kubaszovnál.)

Aktív űrhajós tevékenysége mellett mindvégig a szovjet kozmikus iparban dolgozott mérnökként, az űreszközök gyártásával foglalkozó „Enyergija” vállalatnál különféle szervezeti egységek vezetője, egy időben pedig a vállalat vezérigazgató-helyettese is volt. Részt vett a Mir űrállomás fejlesztésében. 1993-ban vonult nyugdíjba.