Théragáthá

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Théragáthá (szerzetesek éneke); Thérigáthá, apácák éneke), a Kr. e. I. évezred második felében -esetleg a végén- keletkezett páli nyelvű indiai buddhista énekek gyűjteménye.

A Thérigáthá 107, a thérigathá 73 költeményt tartalmaz 1279, illetve 522 versszak terjedelemben. A szerzők a hagyomány szerint részben Buddha közvetlen tanítványai, részben későbbi személyek. A versek az óind vallási líra legmélyebb darabjai, sok közöttük a himnusz. Legtöbbjük témája a világról való lemondás teljes lelki nyugalma, a nirvána boldogsága, amellyel szembeállítják az élet gyötrelmeit. Néhány esetben világnézeti alapgondolatok szentenciaszerű kifejezései, vagy maximaszerű kijelentések, például:

„A világon örök törvény a keletkezés és a pusztulás. Boldog az, aki széttörte lét és halál bilincseit."

A hagyomány szerint a fenti két sor Buddha halálakor hangzott el. A versek gyakran a szubjektív élmény közvetlenségével, első személyben szólnak: egy apáca például elmondja, hogy a gyermekei halála okozta fájdalomtól Buddha tana váltotta meg, s hogy a szerelmi élvezetek csömörétől a nirvánában keres nyugalmat; a szerzetes boldog, hogy asszony és család kötelékeit lerázva, közönnyel nézheti sziklaodújából a tomboló zivatart.

[szerkesztés] Források

Buddhista lexikon