Tesla

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A tesla (jele T) a mágneses indukció (vagy mágneses fluxussűrűség) SI származtatott egysége. Az egységet 1960-ban a Conférence General des Poids et Mesures (CGPM) javasolta Párizsban, Nikola Tesla szerb-amerikai feltaláló és villamosmérnök tiszteletére nevezték el.

[szerkesztés] Definíció

1 T = 1 Wb/m² = 1 kg·s^–2·A^–1

[szerkesztés] Átváltás

1 tesla egyenlő:

• 10 000 gauss-szal (G) (CGS egység)
• 10⁹ gamma (γ) (geofizikában használatos)

[szerkesztés] Példák

• A Naprendszerben a mágneses indukció értéke 0,1 és 10 nanotesla (10^-10 T és 10^-8 T) között van,
• a Föld mágneses mezeje 50° szélességen 20 µT (2·10^-5 T) az egyenlítőn, azaz 0° szélességen pedig 31 µT (3.1·10^-5 T),
• egy nagy patkómágnes mágneses tere 1 millitesla (0,001 T),
• egy napfolt mágneses tere jellemzően 0,25 T, de akár 10 T is lehet,
• a CERN CMS detektorának mágnese 4 T teret hoz létre,
• az orvosi MRI-ben 4 T a legnagyobb érték, kísérleti berendezésekben 7 T,
• a legerősebb előállított tartós mágneses tér a Floridai Állami Egyetem laboratóriumában 45 T [1],
• a legerősebb mágneses tér, amit pillanatnyi időre előállítottak robbanás felhasználása nélkül laboratóriumban 80 T (Osaka Egyetem [2]),
• a legerősebb rövid ideig fellépő mágneses teret, amit laboratóriumban mértek robbanással hozták létre az oroszországi Szarovban 2800 T,
• neutroncsillagokban 1 és 100 megatesla között (10⁶ T - 10⁸ T),
• magnetárokban, 0,1 és 100 gigatesla között (10⁸ - 10¹¹ T),
• a legnagyobb elméletileg lehetséges mágneses tér neutroncsillagban, és bármely ismert jelenségben 10¹³ T.