Szolgabíró

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A nemesi és polgári vármegyerendszer tisztviselője, aki igazságszolgáltatási és közigazgatási feladatokat látott el eleinte a nemesség, később a jobbágyság és a polgárság számára is. A kialakuló járások vezető tisztségviselője volt.

[szerkesztés] A tisztség története

A királyi vármegye nemesi vármegyévé való 13. századi átalakulásával kapcsolatban megjelent tisztség. II. András 1232-ben kiadott kehidai oklevele említi elsőször, mint a nemessé alakuló királyi szerviensek peres ügyeinek intézőjét, akit a szerviensek maguk közül válsztottak. Megyénként általában négy szolgabírót válsztottak egyévi időtartamra, igazságszolgáltatási és közigazgatási feladatok elvégzésére. Részt kellett venniük a megyei törvényszékeken, a peres ügyekkel kapcsolatban az idézés, kihallgatás, végrehajtás volt a feladatuk. A közigazgatásban ők intézték a birtokba iktatást, határjárást, adóösszeírást, -kivetést, -beszedést. Ők írták össze a nemeseket nemesi felkelések esetére.

A 15. században a törvények (1435: 2. tc., 1486: 9. tc.) szerint a legtekintélyesebb középbirtokosok közül kellett választani őket, és bírság kötelezte a megválasztottakat a sokszor igen terhes feladat ellátására, amit a befolyó bírságokból őket illető rész ellentételezett. Az örökös jobbágyság korában a jobbágyügyekbe is belefolytak, részt vettek az úriszékeken és ők szerezték vissza az engedély nélkül elköltözött jobbágyokat.

A 16. századtól kezdve jelentek meg a nagyobb megyékben a járások, s a járások kialakulása nagyjából a 18. században fejeződött be. Ekkor minden járásban egy főszolgabírót és néhány alszolgabírót választottak, akik a járást kisebb részekre osztó egy-egy kerületben látták el a szolgabírói feladatokat úgy, hogy a főszolgabírónak is volt egy saját kerülete.

Ők közölték a Helytartótanács és a vármegye rendeleteit a községekkel és felügyelték a végrehajtást. Saját karhatalommal rendelkeztek. Erős beleszólásuk volt a községi ügyekbe. A tisztség a tanácsrendszer 1950-es létrehozásával szűnt meg.