Salzai Hermann
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Salzai Hermann (németül Hermann von Salza) (1170.? - 1239. március 20. Salerno) A német lovagrend nagymestere és államának alapítóatyja.
[szerkesztés] Élete
Thüringiai kisnemesi családból származott, s nagy nehézségek árán küzdötte fel magát. Fiatalon léphetett be a Német Lovagrendbe, s 1209-től annak nagymestere (Heinrich von Tunnát követte). Mivel a keresztes hadjáratok sorra kudarcot vallottak, a rend mozgástere Palesztinában beszükült, ezért kezdett a pogány Középkelet-Európai térségek után érdeklődni. Mikor a velenceiek Konstantinápoly ellen vezették a kereszteseket, a lovagok egy része a vezetésével felháborodva elhagyta a Szentföldet. II. András közbenjárására Magyarországon, a Barcaságon telepedtek le. De amikor Salzai a német lovagok dél-erdélyi területeiből önálló országot kívánt létrehozni, menekülniük kellett az országból a magyar király fegyveresei elől. Rövidesen új lehetőség nyílt meg előttük Lengyelországban, de most előretekintőbbek voltak, mint Erdélyben. Mazóviai Konrád kérésére a Kulm vidékén (Chełmno) telepedtek le, hogy behódoltassák Lengyelország részére a pogány Poroszországot. Salzai korábbi diplomáciai szolgálatai elismeréseképp, 1226-ban megkapta II. Frigyestől a rimini aranybullát, a baltikumi mely jogot szerzett a Baltikumban való letelepedésre, s ez biztosította a Német Lovagrend hatalmát Poroszország felett. 1234-ben IX. Gergely pápa új széles körű kiváltságokkal ruházta fel, mind őt, mind a lovagjait. E levélben az eddigi és későbbi hódításokat a Szentszék birtokának ismerték el, de a terület feletti igazgatás jogát a Lovagrend mondhatta magáénak. Mindezeket a privilégiumok alapítólevelei lettek a Német lovagrend poroszföldi államának.
Hermann nagymester kulcsszereplője volt 1230-ban a pápaság és a császárság kibékítésében. Később egy viszályt simított el Frigyes és lázongó fia, Henrik között. Bölcsessége, megfontoltsága és műveltsége szilárd hátteret biztosított ahhoz, hogy a Lovagrend szabadon kiépíthesse országát a porosz területeken.
1237-ben, két évvel halála előtt, még jobban kiszélesítette hatalmát, mivel a livóniai Kardtestvérek rendje beolvadt a Német Lovagrendbe. Salernoban, olasz földön hunyt el életének hetvenedik évében.
[szerkesztés] Forrás
- Britannica Hungarica
- Vajda Tamás: A Német lovagrend szentföldi és erdélyi szereplése
- Vajda Tamás: A Német lovagrend a Baltikumban