Kánon (egyház)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Kánon az egyházi szóhasználatban vonatkozik a szentírási könyvek gyűjteményére, a hitszabályokra, valamint liturgiai jelentései is vannak.

• A Biblia könyveinek általánosan elfogadott kánonjáról lásd: Bibliai kánon.
• A katolikus egyházban az első századokban csupán a hitszabályt értették kánonon, a niceai zsinaton használták e szót először a fegyelmi határozatokra. A tridenti zsinat viszont a szót a hitágazatokra használta, míg a fegyelmi határozatokat «decretum» néven ismeri.
• A katolikus mise-kánon a misének az angyali énektől egész az áldozásig terjedő része, amely az áldozat bemutatásának állandó módozatát adja.
• A görög egyházban a kánon kilenc sorozatból álló éneksorozat, melyből mindegyik meghatározott énekszakaszt tartalmaz. A kilenc énekcsoportozat jelenti az angyalok kilenc rendjét, egyúttal a szentháromság három személyét is, mert a kánonon végig mindegyik isteni személy háromszor van dicsérve, ami kilencet tesz ki. A kánon egy-egy sorozata rendszerint öt énekből áll; elsejét irmosznak (füzér) nevezik. A kánonból csak az irmoszokat éneklik, a többieket olvassák (v. ö. Melles Emil).

Ez a kereszténységgel kapcsolatos lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!