James Webb-űrtávcső

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

James Webb-űrtávcső

Űrügynökség	NASA, ESA
Típus	IR csillagászati
Küldetés
Indítás dátuma	2013. június után
Pályaelemek
Pályamagasság	a Föld-Nap rendszer L2 pontja

A James Webb-űrtávcső (angolul: James Webb Space Telescope, rövidítve JWST) egy tervezett infravörös űrobszervatórium, a Hubble-űrtávcső tervezett utódja és javított változata. Közösen építi meg és működteti a NASA, az ESA és a Kanadai Űrügynökség. Korábbi neve az Új Generációs Űrtávcső (Next Generation Space Telescope, NGST), 2002-ben nevezték el James E. Webbről, a NASA második igazgatójáról. Indítását 2013. júniusa utánra tervezik. A Goddard Űrközpontból végzik a projekt irányítását.

Tartalomjegyzék

1 Küldetés
2 Optika
3 Külső hivatkozások
- 3.1 Külföldi oldalak

[szerkesztés] Küldetés

A JWST fő tudományos küldetése négy részből áll: az első csillagok és galaxisok fényének keresése, amelyek kevéssel az ősrobbanás után keletkeztek; a galaxisok kialakulásának és fejlődésének a tanulmányozása; a csillagok és bolygórendszerek kialakulásának a tanulmányozása; a bolygórendszerek és az élet eredetének a tanulmányozása.

A vizsgálandó források alacsony hőmérséklete, a vöröseltolódás és a kozmikus por zavaró hatása miatt a JWST infravörös tartományban fog működni, 0.6 és 28 mikrométer közötti tartományban. A távcső műszereit 50 K-re (-220°C) hűtik le, és eltakarják a Nap sugárzásától, hogy az ne zavarja meg a detektorokat.

A Föld-Nap rendszer L2 pontja bíztosítja, hogy a Föld és a Nap relatív helyzete a teleszkóp látószögében mindig ugyanaz marad, és ez teszi lehetővé az említett takarást. Az obszervatórium a tervek szerint 2013 júniusa után indul. Hat hónapos ellenőrzési periódus után kezdi meg a tudományos küldetést, amely legkevesebb 5 évig tart. Tervezésénél figyelembe veszik a küldetés meghosszabbításának lehetőségét is.

[szerkesztés] Optika

A JWST a Hubble-űrtávcső tömegének csak a felét teszi ki, de elsődleges tükrének (6.5 méter átmérőjű berillium reflektor) fénygyűjtő területe 6-szor nagyobb. Átmérője nagyobb, mint bármely mai hordozórakéta, ezért a tükör 18 hatszögű részből áll, amelyeket indítás után bontanak ki. Érzékeny mikromotorok és szenzorok helyezik a tükör részeit a megfelelő helyzetbe, de az eredeti konfigurációt csak ritkán változtatják meg. A földi teleszkópok, mint a Keck, adaptív optikát használva folyamatosan mozgatják a tükröket a zavaró hatások elkerülésére.