Faustus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Faustus (? - 490 vagy 500?) ókeresztény író

Brit származású lerinumi apát volt, akit 460 körül választottak meg Riez (ma Reji) püspökévé. Az ariánusokat és a makedoniánusokat támadta „A Szentlélekről" (De Spiritu Sancto) című munkájában. Faustus másik hosszabb, két könyvből álló munkája az „Isten kegyelméről" (De gratia Dei). E két munkán kívül ránk maradt még tíz levele és huszonkét homíliája. A homíliák szinte mind más szerzők nevei alatt maradtak fenn. Faustus beszédei Emeszai Euszebiosz hatását tükrözik, ezért is nehéz homíliáit Euszebioszéitől elkülöníteni. Faustus az „Isten kegyelméről" című művét Lucidus presbiter ellen írta. A cáfolat hatására két zsinat (a 473-as Arles-i és a 474-es Lyoni) kérte fel.

Lucidus Szent Ágostonra hivatkozva a feltétlen isteni előrendelést hirdette, és tagadta az ember akaratszabadságát. Azt tanította, hogy az üdvösség elérésében az emberi akaratot illeti meg az elsőség a kegyelemmel szemben. Az isteni kegyelem Faustus felfogásában is valami külső valóság, az igehirdetésben, a Szentírásban, a kinyilatkoztatásban konkretizálódik. Elszántan védelmezte Isten üdvözítő akaratának egyetemességét az ágostoni predesztinációs tannal szemben. Az eukharisztiáról Faustus azt atóótanította, hogy a felajánlott adományok, a kenyér és bor, Isten felettük kimondott szavainak hatására átváltoznak. Az emberi lelket a szülőktől eredeztette, és a léleknek bizonyos testiséget tulajdonított.

[szerkesztés] Források

Vanyó László: Ókeresztény írók lexikona (Budapest, 2004)