Dolores (regény)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Dolores (Dolores Claiborne) Stephen King amerikai író 1992-ben megjelent regénye.
[szerkesztés] Cselekmény
A mű egyszerre íródott a Bilincsben (regény) című regénnyel, és ugyanúgy 1992-ben, illetve 1963-ban játszódik, mint az a regény, csak épp nem a Kashwakamak-tónál, hanem Long Tall Island-en. 1963 volt az az év, amikor a teljes napfogyatkozás következtében július 20-án elsötétült az ég Maine állam ezen része felett. Ez az esemény mindkét regény híres momentuma, és érdekes, izgalmas módon köti össze őket.
Dolores Claiborne házvezetőnő a gazdag vén Vera Donovan házában, aki az idő nagyobb részét tolókocsiban tölti, és épp aktuális alkalmazottait szidalmazza. Pontosabban: Dolores csak volt Vera házvezetőnője, hiszen ő egy nappal a mostani történések előtt meghalt. Dolores Andy Bissette, a helyi rendőrség alkalmazottja előtt tagadja, hogy köze lenne a dologhoz, de Sammy Marchant, a postás pont ennek az ellenkezőjét vallja. Ő volt ugyanis, aki megtalálta a két szipirtyót Vera házában, amikor Vera már halott volt.
És Dolores most kitereget Andy és két másik személy előtt. Elmondja, milyen kellemetlen volt Joe St. George feleségének lenni, elmondja három gyermekének, a Verához és a helyiekhez fűződő viszonyának a történetét, és persze mesél 1963. július 20-áról, a teljes napfogyatkozásról, amikor valami szörnyű dolog történt.
A Dolores inkább bűnügyi történet, mintsem klasszikus horror-sztori, és Stephen King jelen esetben is bizonyítja, hogy több műfajban is otthonosan mozog.
[szerkesztés] Érdekességek
A regényt Dolores Claiborne szemszögéből meséli el az író. A legtöbb King-regénnyel ellentétben semmilyen formában nincs tagolva: nincsenek benne fejezetek vagy egyéb szakaszhatárok.
|
|||
---|---|---|---|
Bibliográfia | |||
Regények: Carrie (1974) • Borzalmak városa (1975) • Rage (Richard Bachman néven, 1977) • A ragyogás (1977) • Night Shift (stories, 1978) • Végítélet (1978) • A Holtsáv (1979) • The Long Walk (Richard Bachman néven, 1979) • Tűzgyújtó (1980) • Cujo (1981) • Roadwork (Richard Bachman néven, 1981) • The Dark Tower I: The Gunslinger (1982) • Different Seasons (novellas, 1982) • A menekülő ember (Richard Bachman néven) (1982) • Christine (1983) • Állattemető (1983) • Cycle of the Werewolf (1983) • A Talizmán (Peter Straubbal közösen, 1984) • Sorvadj el! (Richard Bachman néven, 1984) • Csontkollekció (novellák, 1985) • The Bachman Books (novel collection, 1985) • Az (1986) • A sárkány szeme (1987) • Tortúra (1987) • The Dark Tower II: The Drawing of the Three (1987) • A rémkoppantók (1988) • Dark Visions (George R. R. Martinnal és Dan Simmonsszal közösen, 1988) • Halálos árnyék (1989) • Dolan's Cadillac (1989) • My Pretty Pony (1989) • The Stand: The Complete & Uncut Edition (1990) • Four Past Midnight (stories, 1990) • Hasznos Holmik (1990) • The Dark Tower III: The Waste Lands (1991) • Bilincsben (1992) • Dolores (1993) • Nightmares & Dreamscapes (stories, 1993) • Nem jön szememre álom (1994) • A két Rose (1995) • Umney's Last Case (1995) • A halálsoron (1996) • Rémület a sivatagban (1996) • A rendcsinálók (Richard Bachman néven, 1996) • Six Stories (stories, 1997) • The Dark Tower IV: Wizard and Glass (1997) • Tóparti kísértetek (1998) • Tom Gordon, segíts! (1999) • The New Lieutenant's Rap (1999) • Atlantisz gyermekei (1999) • Álomcsapda (2001) • A Fekete Ház (A Talizmán folytatása; Peter Straubbal közösen, 2001) • Rémautó (2002) • Everything's Eventual: 14 Dark Tales (stories, 2002) • The Dark Tower I: The Gunslinger (revised edition, 2003) • The Dark Tower V: Wolves of the Calla (2003) • The Dark Tower VI: Song of Susannah (2004) • The Dark Tower VII: The Dark Tower (2004) • The Colorado Kid (2005) • A mobil (2006) • Lisey's Story (2006) | |||
Non-fiction: • Danse Macabre (1981) • 1988 Nightmares in the Sky (1988) • 2000 Az írásról (2000) • 2005 Faithful: Two Diehard Boston Red Sox Fans Chronicle the Historic 2004 Season (Stewart O'Nan-nal közösen, 2005) | |||
Original ebooks: Riding the Bullet (2000) • The Plant: Book 1-Zenith Rising (2000) | |||
Audio Recordings | |||
Hangoskönyvek: L.T.'s Theory of Pets • Blood and Smoke (2000) • Stationary Bike (2006) | |||