Cnaeus Pompeius Magnus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Cnaeus Pompeius Magnus (Kr. e. 106. szeptember 29. – Kr. e. 48. szeptember 29.) meghatározó római hadvezér és politikus volt a késői Római Köztársaság idején. Pompeius katonai tehetségét először Lucius Cornelius Sulla marianusok ellen vívott háborúja idején mutatta meg, emiatt kapta a Magnus (Nagy) nevet.

Később Pompeius a Spartacus-féle rabszolgafelkelés leverésében is részt vett. Tagja volt az első triumvirátusnak Julius Caesarral és Marcus Crassusszal. Az egyezséget megerősítve Pompeius feleségül vette Caesar lányát, Juliát. Ez a szövetség azonban rövid életü volt. Crassus Kr. e. 53-ban bekövetkezett halála után Pompeius megpróbálta Caesart távollétében politikailag kijátszani, ezen törekvése viszont polgárháborúba torkollt. A háború a pharszaloszi csatában dőlt el, ahol Caesar legyőzte Pompeiust. Pompeius Egyiptomba menekült, ahol árulás áldozata lett, és XIII. Ptolemaiosz parancsára meggyilkolták.

[szerkesztés] Fiatalkora

Pompeius Kr. e. 106. szeptember 29-én született egy nagyon gazdag családban, Cnaeus Pompeius Strabo fiaként. Bár születése szerint patrícius, de a Pompeius család egyik ága nem volt nemesi származású, emiatt a római elit előítélettel viseltetett iránta. Ennek ellenére köztiszteleben álló személy volt, de hatalmi harcaiban származása miatt mindvégig hátrányos helyzetben volt a nagyhatalmú római patríciusokkal szemben. Apja, Pompeius Strabo szintén hadvezér és a család első szanátora, akit Kr. e. 89-ben consullá választottak. Pompeius apja melett nevelkedett katonai táborokban, ezért már fiatal korától kedve részt vett a katonai és politikai ügyekben. Strabo először Mariussal, majd Sullával harcolt Kr. e. 88-87-ben. Pompeius 17 évesen szintén részt vett ebben a háborúban.

Strabo életét vesztette a Gaius Marius és Lucius Cornelius Sulla közti csatában, így magára hagyta a fiatal Pompeiust. Ifjú kora ellenére Pompeius Sulla oldalára állt miután visszatért az első mithriadeszi háborúból, Kr. e. 83-ban. Sulla Rómába visszatérve összeütközésre számított a Cinna kormánnyal, de nagy segítségre lelt a 23 éves Pompeisban. Sulla politikai szövetsége segítette Pompeius karrierjét. Sulla, Róma diktátoraként kényszerítette terhes mostohalányát, Aemilia Scaurát, hogy válljon el és menjen feleségül fiatal szövetségeséhez. Pompeius szívesen elvált akkori feleségétől Antistiatól, hogy feleségül vehesse a nemesi származású Aemiliat.

Az ifjú Pompeius magas beosztást kapott Sulla mellett, egy idő után Sulla személyes tanácsadója lett. Sulla itáliai hadjára folyamán Pompeius két olyan emberrel találkozott aki mind az ő mind pedig Róma jövőjét nagyban befolyásolta: Marcus Licinius Crassus és Gaius Julius Caesar. Crassus ugyanúgy mint Pompeius nagy vagyont és katonai hatalmat örökölt apja után és Sulla oldalára állt. Nagy rivalizálás alakult ki Pompeius és Crassus közt, amely éveken keresztül tartott.

[szerkesztés] Szicília és Afrika

Annak ellenére, hogy kora miatt csak privatus volt (politikai hatalom nélküli személy), Pompeius gazdag és tehetséges hadvezér volt, 3 légió parancsnoka. Hatalomra és dicsőségre vágyott, így szivesen teljesítette vejének óhaját amikoris Sulla Szicíliába küldte őt, hogy helyreállítsa a szigeten a rendet és visszanyerje a marianusok által elfoglalt felbecsülhetetlen értékű gabona ellátást.

Szicília stratégia szempontból nagyon fontos volt, mivel rendelkelkezett Róma gabonaellátmányának jelentős részével. Enélkül a város éhezne és valószínűleg zendülések törnének ki. Pompeius kemény kézzel látott hozzá a feladet megoldásához és amikor a polgárok szót emeltek módszerei ellen, azt felelte: Hagyjátok abba a törvényt idézni, mi fegyvert hordunk.

Szicíliában letörte az ellenállókat és utána Afrikába ment, ahol tovább folytatta győzelmei sorát Kr. e. 82-81-ben. Az ellenséges erők kegyetlen irtása keserű gyűlöletet keltett a túlélők körében. Afrikában csapatai imperátornak kiáltották ki és Pompeius diadalmenetet követelt afrikai győzelmei tiszteletére, megtagadta csapatainak feloszlatását és kitartóan Róma kapui előtt állt. Sulla meglepő módon beleegyezett a diadalmenetbe. Ebben az időben kapta Pompeius a Magnus - hatalmas - nevet. A legenda szerint magától Sullától származott az ötlet, de ez nem bizonyított.

[szerkesztés] Quintus Sertorius és Spartacus

Pompeius katonai hírneve és alkalmankénti rossz megítélése tovább folytatódott amikor proconsular imperiumi rangot követetelt (bár még nem szolgált consulként) hogy Hispániába menjen Quintus Sertorius, marianus hadvezér ellen harcolni. Egészen addig megtagadta legiójának feloszlatátást, amíg a kérését nem teljesítették és ekkor Metellus Piushoz csatlakozott Sertorius ellen. A briliáns tehetségű hadvezér elleni hadjárat Kr. e. 76-tól Kr. e. 71-ig tartott. A háború végül akkor fejeződött be, amikor Sertoriust riválisiai meggyilkolták és nem azért mert Pompeiusnak vagy Mettelus Piusnak sikerült volna tiszta győzelmet aratnia a csatatéren.

A Sertorius halálát követő hónapokban Pompeius azonban felfedte egyik legjentősebb tehetségét a meghódított tartomány kiváló irányításával. Pártfogását kiterjesztette egész Hispániára és dél Galliára. Amikor Crassus nehézségekkel szembesült Spartacussal szemben Kr. e. 71-ben, Pompeius visszatért Itáliába csapataival, hogy letörje a lázadást. Bár Crassus már majdnem teljesen leverte a felkelést és Pompeius csak a maradék lázadókat győzte le, a győzelmet neki tulajdonítják.

Az elégedetlen ellenzék, főleg Crassus, azt állították, hogy Pompeiusnak különös érzéke volt a csaták végén megjelenni és learatni a győzelmi babérokat. Ez az ellentét egyre jobban elmélyült Pompeius és Crassus között az elkövetkező évtized során. Visszatérve Rómába Pompeius a második diadalmenetét tartotta hispániai győzelmei tiszteletére. Csodálói a korszak legnagyobb hadvezérének tartották. Kr. e. 71-ben, 35 éves korában Pompeiust consullá választották Crassussal együtt.