Autokróm

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az autokróm vagy Autochrome Lumière egy, a fotográfiában használt direktpozitív és az első valódi, tömegesen is alkalmazható színes képrögzítési eljárás. Auguste és Louis Lumière kisérletezte ki 1904 és 1907 között.

Tartalomjegyzék

1 Története
2 Az eljárás
3 Anyaga
- 3.1 Méretei
4 Hivatkozások

[szerkesztés] Története

A Lumière fivérek a film mellett a fotográfia iránt is érdeklődtek, és filmes sikereik után 1903-ban beszálltak a színes film megalkotásáért akkor már több évtizede folyó versenybe. 1904. május 30-án szabadalmaztatták a világ első, használható színes eljárását.

Elterjedése 1907-től általános, ekkortól sikerült a lemezeket gyárilag előállítani. (1913-ban már napi 6000 darabot gyártottak.) Még az 1930-as években is használták, főleg színes festmények reprodukcióinak elkészítéséhez.

Gyakorlatilag sokszorosíthatatlan volt, ugyan 1912-ben forgalomba került egy Utocolor elnevezésű papír, amelyre lehetett másolatokat készíteni, de a végeredmény nem volt kielégítő, egészen az 1970-es évekig a színes fordítós papírok elterjedéséig kellett várni jó minőségű sokszorosíthatóságára.

A franciák után a magyarok voltak az elsők a világon, akik sikereket értek el autokróm lemezekkel.

[szerkesztés] Az eljárás

Az üveg diapozitívon a fény egy színezett keményítőszemcsékből álló szűrőrétegen hatol keresztül. Az egyenletesen elosztott szemcséket cinóbervörösre, sárgászöldre és ultramarinkékre festették, majd ezeket alaposan összekeverve szürke réteget kaptak, melyben egyik alapszín sem dominált. A szemcsék közti hézagokat finom szénporral töltötték ki, ami semmilyen színű fényt nem bocsát át. Az így előállított szűrőt lakkal vonták be, ezután a rétegre ráöntötték a fényérzékeny emulziót. A lemezt fordítva, üvegoldala felől világították meg, hogy a keményítőszemcsék színszűrőként működhessenek. Jó eredményt csak egy plusz sárga színszűrő használatával lehetett elérni, mert az anyag a kékre túl érzékeny volt. A felvétel során a megfelelő színű sugarak csak a velük egyező színű rácspontokon tudtak átjutni, s feketedést okoztak az alattuk levő fényérzékeny anyagon. A lemez hosszú expozíciót igényelt, mert érzékenysége a legjobb esetben is csak harmada volt az akkor használatos fekete-fehér lemezekének.

Az előhívás ellenőrzésére, a sötétkamra világításához a gyár által mellékelt szűrőt kellett használni, amely virida papír néven sárga és zöld hártyákból állt. Öblítés után az ezüstképet nem fixálták, hanem káliumpermanganátban kihalványították, megvilágították az eredetileg fény nem érte brómezüstöt, s amidolos fürdőben, három percig újrahívták, így alakult át az eredetileg negatív kép pozitívvé. Mivel a természetes száradás során az emulzió gyakran elvált a hordozótól, az egy-két perces, gyengén folyó vízben történő mosás után hirtelen, ventillátor segítségével szárították meg a képeket. A lemezt bizonyos korlátok között erősíteni, gyengíteni is lehetett.

[szerkesztés] Anyaga

a lemez szemcséi

Burgonyakeményítőből és szénporból összeállított színszűrőréteggel ellátott üveg diapozitív. A Lumiére-fivérek által megadott rétegvastagságok szerint a keményítőszemcséket tartalmazó szűrőréteg 0,062 mm, az erre öntött lakkréteg 0,01 mm, az efölé, a szűrőrétegre kerülő brómezüst-emulzió 0,02 mm. (A Fény, 1909. 9. 258. o.)