Ager publicus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az ager publicus a Római Köztársaság és a Római Birodalom köztulajdonban levő földjeinek neve. Általában a Róma ellenségeitől való kisajátítással gyarapodott, és a közép-itáliai római hódítás legkorábbi időszakában a római és - i. e. 338 után - a latin kolóniákra alkalmazták.
A későbbi hagyomány szerint az i. e. 400-as években a patríciusok és a plebejusok vitatták a gazdagok jogát a föld hasznából való részesedésre, és i. e. 367-ben két néptribunus, Gaius Licinius Stolo és Lucius Sextius Sextinus Lateranus életbe léptettek egy törvényt, ami 500 iugera-ban (kb. 350 acre) limitálta az ager publicus-ból egy-egy személy által birtokolható földet. A telamoni csata (kb. i. e. 225) utáni fél évszázadban a rómaiak teljesen elfoglaták Gallia Cisalpina-t, hatalmas darabokat hozzáadva az ager publicus-hoz, amit leginkább az új latin kolóniáknak és a kisbirtokosoknak adtak.
Itália déli részén az újonnan bejegyzett földek nagy területei maradtak az ager publicusban, amiket gazdagok vettek bérbe, figyelmen kívül hagyva az i. e. 367-es törvényt. Tiberius Sempronius Gracchus i. e. 133-ban célba vette ezeket a törvénysértéseket, ami a föld nem kis részének újraelosztásához vezetett, míg öccsének, Gaius Sempronius Gracchusnak hasonló i. e. 123-as mozgalma kudarcot vallott, mivel a következő évben meghalt.
i. e. 111-ben új törvényt hoztak, ami lehetővé tette a kisbirtokosoknak, hogy az ager publicus-ba tartozó földjeik felett tuljadonjogot szerezzenek. Mire elérkezett a császárkor, az itáliai ager publicus nagy részét már szétosztották olyan tábornokok veteránjainak, mint Lucius Cornelius Sulla, Gaius Iulius Caesar és Gnaeus Pompeius Magnus, ami maradt, az egyes városok földje, illetve közlegelő volt. A provinciákban az ager publicus hatalmas volt, és a császár tulajdonába került, bár a valójában szinte az egész privát használatban volt.
