Aétiosz

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Aétiosz (Kr. u. 300-366) ókeresztény író

Rabszolgának született, később dolgozott kovácsműhelyben segédként, valamint orvosként. Eusztathiosz antiochiai püspök elűzése után a várost az arianizmus egyik fellegvárává tette. 350-ben szentelték diakónussá, a nikaiai zsinat „egylényegűség" tételének ellensége maradt, s Eudoxoszt is a maga oldalára sikerült állítania. 358-ban Antiokhiában tevékenykedett. A 360-as konstantinápolyi zsinat után I. Constantius római császár száműzte, II. Julianus 361-ben azonban visszahívta. 362-ben szentelték püspökké.

Célja az Athanasziosz által elindított „romlás" megállítása volt. Philosztorgiosz „Egyháztörténet" című munkája szerint Aétiosz volt az arianizmus „prófétája". A monoteizmus tételének fenntartása mellett érvelt, mert úgy látta, így elkerülhető az az állítás, hogy Jézus Krisztusban Isten szenvedett. Isten szenvedésmentességének tételét szerinte még akkor is fenn kell tartani, ha az Atya és Fiú közti különbség egyet jelent azzal, hogy a Fiút teremtménynek kell tartanunk. Minden olyan létező -érvel Aétiosz-, amely okozat, lényegében különbözik attól a léttől, amely neki oka, sőt még inkább attól, mely első ok. A Fiú és az Atya között lényegi különbség áll fenn. A Fiú még csak nem is hasonlít (anomoiosz) lényegében az Atyához.

Aétiosz szélsőséges álláspontját a görög püspökök jó része sem osztotta: általában úgy vélekedtek, hogy a Fiú lényegében hasonló (homoiúsziosz) az Atyához, hiszen a Fiú az Atyának képmása, az Atya pedig ősképe a Fiúnak.

[szerkesztés] Források

Vanyó László: Ókeresztény írók lexikona (Budapest, 2004)