Milgram-kísérlet
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Milgram-kísérlet a szociálpszichológia egy, az engedelmességet vizsgáló kísérlete. A kísérletet először Stanley Milgram, a Yale Egyetem pszichológusa írta le Behavioral study of obedience című cikkében, ami a Journal of Abnormal and Social Psychology folyóiratban jelent meg 1963-ban. A kísérletek, melyre a kezdeti kutatásokat alapozta, 1961 és 1962 során folytak a Yale Egyetemen. Később 1974-es Obedience to Authority: An Experimental View című könyvében foglalta össze a kutatás eredményeit. A kísérlet célja a résztvevők autoritással szembeni engedelmességének vizsgálata volt, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A kísérlet menete
Résztvevőket toboroztak a Yale Egyetemen folytatott tanulást és emlékezetet vizsgáló kísérletekhez. Az újságban megjelent hirdetés szerint a kísérlet egy órát vesz igénybe, amiért 4,50$ fizetés járt. A résztvevők 20 és 50 év közötti férfiak voltak.
A kísérletvezető elmagyarázta a kísérleti személynek és a másik kísérleti személyt játszó színésznek, hogy a kísérlet, amelyben részt vesznek, a büntetés hatását vizsgálja a tanulási folyamatra.
A kísérleti személy és a színész is kaptak egy-egy papírlapot. A kísérleti személynek úgy állították ezt be, mintha az egyikre „tanuló”, a másikra „tanár” lett volna írva, és a szerepek véletlenszerű kiosztását szolgálnák. A valóságban azonban azonban semmi véletlenszerű nem volt a „sorsolásban”, mert mindkét papírlapon „tanár” felirat szerepelt, és a színész egyszerűen mindig azt állította, hogy övé a „tanuló” feliratú lap.
Ezután mindkettejüket bevezették egy szobába, ahol a tanulót lekötözték egy székbe. Demonstrációs céllal mindketten kaptak egy 45 voltos áramütést a székhez erősített készülékből.
A tanárt ekkor egy szomszédos szobába vezették, melyben egy generátor volt 30 kapcsolóval, mindegyik mellett felirattal, melyek szerint a feszültség 15 voltonként nőtt, 15-től 450 voltig. Ezenkívül minden felirat mellett minősítés is szerepelt, „enyhe áramütés”-től „vigyázat: súlyos áramütés”-ig. Az utolsó két kapcsoló „XXX”-szel volt megjelölve.
Felkérték, hogy olvasson fel egy szópárokat tartalmazó listát, amit a tanulónak el kellett ismételnie. Ha helyesen válaszolt, továbbhaladtak a következő szópárra. Helytelen válasz esetén a tanárnak növekvő feszültségű áramütést kellett adnia a tanulónak, 15 volttól indulva. Valójában a tanulót alakító színész csupán eljátszotta a szimulált áramütések hatásait.
Elérve a 150 voltot, a „tanuló” kérte a kísérlet befejezését. A kísérletvezető ekkor azt mondta neki: „A kísérlet szerint folytatnia kell. Kérem, folytassa.” Ezután, folytatva a kísérletet az emelkedő feszültségekkel, a színész fokozódó kellemetlenséget, majd komoly fájdalomérzetet játszott el, végül már kiabálni kezdett, hogy állítsák le a kísérletet. Ha a tanár szerepét betöltő résztvevő nem akarta folytatni, a kísérletvezető elmondta neki, hogy ő, a kísérlet vezetője vállal minden felelősséget a kísérlet eredményeiért és a tanuló épségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia.
[szerkesztés] Eredmények
A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a legnagyobb feszültségig.
Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt.
Thomas Blass a Marylandi Egyetem pszichológia tanszékének professzora, összegyűjtve a világ országaiban azóta megismételt kísérletek eredményeit, úgy találta, hogy a halálos feszültséget megadni hajlandó kísérleti személyek száma időtől és helyszíntől függetlenül nagyjából állandó: 61% és 66% között van.
[szerkesztés] Variációk
Milgram Obedience to Authority: An Experimental View című munkájában 19 variációt ír le a kísérletre. Általában úgy találta, hogy minél közvetlenebb volt a kísérleti személy kapcsolata az áldozattal, annál kevésbé volt engedelmes, ugyanakkor az autoritással való közvetlenebb kapcsolat növelte az engedelmességet. Például abban a változatban, amelyben a résztvevők csak telefonon kaptak utasítást a kísérletvezetőtől, engedelmességük nagymértékben csökkent; érdekes módon sokan közülük megtévesztették a kísérletvezetőt, azt állítva, hogy folytatják a kísérletet.
Abban a változatban, mikor a „tanuló”-val való kapcsolat a legközvetlenebb volt, a résztvevőknek a tanuló karját fizikailag rajta kellett tartaniuk egy lemezen, az engedelmességük csökkent, bár még így is 30 százalékuk csinálta végig a kísérletet.
Abban a változatban, amelyben férfiak helyett nők voltak a résztvevők, az engedelmességük nem különbözött lényegesen, bár súlyosabb stresszről számoltak be.
Hogy az egyetem tekintélyének hatását mint a kísérleti személyek viselkedését befolyásoló faktort kiiktassa, Milgram a kísérlet egyik változatában kibérelt egy irodahelységet a Connecticut állambeli Bridgeportban, amit úgy rendezett be, mintha egy „Research Associates of Bridgeport” nevű cég működne ott, melynek semmi köze nincs a Yale Egyetemhez. Az itt végzett kísérlet eredményei sem különböztek azonban jelentős mértékben a Yale Egyetem területén elvégzettekéhez képest.
Bizonyos variációkban Milgram az autoritás és a konformitás hatását együttesen vizsgálta.
Ezekben a kísérletekben a kísérleti személy mellett még két további „tanár” szerepelt – valójában mindketten színészek, akárcsak a „tanuló”. Kiderült, hogy a többi tanár viselkedése nagyban befolyásolja az eredményeket. Mikor a két másik tanár visszautasította a kísérlet folytatását, a 40-ből csupán 4 résztvevő volt hajlandó folytatni a kísérletet.
Egy másik változatban a kísérleti személy segítő feladatot látott el egy másik „tanár” mellett, aki mindvégig engedelmeskedett a kísérletvezetőnek. A kísérletnek ebben a variációjában a negyvenből mindössze hárman tagadták meg a kísérlet befejezését.
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- The Milgram Experiment, A lesson in depravity, peer pressure, and the power of authority (angol nyelvű)
- Blass, Thomas. The Milgram paradigm after 35 years: Some things we now know about obedience to authority, Journal of Applied Social Psychology, 1999, Vol. 25, pp. 955-978.
- Blass, Thomas. (2002), „The Man Who Shocked the World”, Psychology Today, Mar/Apr 2002, Vol. 35 Issue 2.
- Blass, Thomas. (2004), The Man Who Shocked the World: The Life and Legacy of Stanley Milgram. (ISBN 0738203998)
Based on work by 