Valentinus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Valentinus a gnoszticizmus egyik legjelesebb képviselője.

Az i.sz. II. században, Alexandriaban született, zsidó szülőktől. 136-165 közt Rómában élt. Egy nem hiteles hagyomány azt mondja róla, hogy a római püspöki székre is aspirált, s azért lett eretnekké, mert helyette egy hitvallót választottak püspökké.

Gyakorlati munkát végzett, s elméleti írások helyett levelekben s még inkább beszédekben terjesztette tanait. Világnézete plátói alapokon nyugszik, s keresztény elemekkel van telítve. Tanítását részben Theodastól, Pál apostol tanítványától származtatja, részben látomások útján nyert kinyilatkoztatásaira alapítja. Azt állította, hogy birtokában van Jézus „titkos tanításainak” egy gyűjteménye, és megtagadta, hogy azt átadja a római hatóságoknak.

Tanításának lényege az, hogy az emberi lélek isteni eredetű, melynek az a hivatása, hogy ismét egyesüljön istenével. Itt, az életben, az anyag és a démonok uralkodnak fölötte és az általuk támasztott vágyakkal beszennyezik. A lélek azonban diadalmaskodik rajtuk, amivel egyúttal a halálon is úrrá lesz. A diadal előfeltétele a vágyak felett való uralom, az önmegtartóztatás. Az aszkézis szükséges fokára azonban nem mindenki tud felemelkedni.

Az embereket három csoportra osztja:

• anyagi (khoikosz) emberek
• lelki (pszükhikosz) emberek
• szellemi (pneumatikosz) emberek

Ezzel döntően befolyásolta a többi gnosztikus viszonyát a keresztényekhez. Természetesen csak magukat tartották szellemi embereknek, olyanoknak, akik képesek a teljes igazság befogadására. A többi keresztényt sorolták a lelki emberek közé; a magasabb eszmékben járatlanokat az anyagi emberekhez. Ez a felosztás Szent Pálnál is megtalálható (Kor 15:44-48).

Ireneus Adversus Haerses című művében így fogalmazza meg, a Valentinus által képviselt gnózis lényegét:

„ A megváltás a kimondhatatlan nagyság felismerése. Jelenti mindannak tudás általi lerombolását, melyek a tudatlanság nyomorúságából és a szenvedély által keletkeztek; a tudatlanság állapotának a lerombolását, hogy a tudás legyen a belső ember megváltása. Ez nem testi, mert a test romlandó, nem is lelki, mert a lélek a nyomorúságból való; a szellem az, mely lakóhely lehet. Szelleminek kell lennie tehát a megváltásnak. Az igaz megváltás pedig ez: Tudás által váltani meg a belső embert, a szellemit, s elég neki a mindenség ismerete.”

Valentinus jelentőségét legjobban az mutatja, hogy tanítása Rómában és Itáliában éppúgy elterjedt, mint keleten: Egyiptomban és Szíriaban. Kiváló tanítványok (Secundus, Ptolemaios, Herakleon, Bardesanes, Marcus) fejlesztették tovább tanait, s Egyiptomban még a IV. század második felében is voltak hívei.