Nyáry Pál

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Nyáry Pál
Barabás Miklós litográfiája (1848)
Született:
1805. február 27. Nyáregyháza
Meghalt:
1871. április 21. Pest

Nyáry Pál (nyáregyházi) (Nyáregyháza, 1805. február 27. – Pest, 1871. április 21.) politikus, Pest vármegye alispánja, képviselő, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja.

Tartalomjegyzék 1 Rövid leírás 1.1 Évszámok - fordulópontok 2 Kezdetek 3 Politikai pályája 3.1 A vezérmegye szolgálatában 3.2 1848-1849-ben 3.2.1 A pesti forradalomban 3.2.2 Az országgyűlésen - ellenzékben 3.2.3 Az OHB elnökhelyettese 3.2.4 A Békepárt prominense 3.2.5 Háttérben 3.3 A szabadságharc után 3.4 Határozati Párt 3.4.1 A kiegyezés alternatívája 4 Élete a mindennapokban 5 Külső hivatkozások 6 Irodalom 6.1 Források 6.2 Kapcsolódó tanulmányok

[szerkesztés] Rövid leírás

Nyáry Pál egy klasszikus vármegyei karriert befutó reformkori politikus, aki részt vett az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban, meghatározó szereplője volt a pesti forradalomnak, az OHB tagjaként jelentős szerepet vállalt az önállóságért folytatott küzdelemben, miközben mindvégig megmaradt az udvarral 1848-as alapon megegyezni hajlandók táborában. Börtönbüntetése után, az 1860-as években a Határozati Párt egyik vezéralakjaként vett részt az országos politikában.

[szerkesztés] Kezdetek

Nyáregyházán, a korabeli Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közepén elhelyezkedő családi birtokközpont nemesi udvarházban született meg Nyáry Pál, az 1805. év böjtelő havának huszonhetedik napján. A református, középbirtokos család legutolsó gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja szintén Pál, megyei hivatalnok volt, a nagyapa és a dédapa majd két évtizedig töltötte be Nagykőrös bírói tisztjét. Édesanyja Beretvás Erzsébet. Csak távoli rokonságban álltak a bárói Nyáry családdal.

Elemi iskoláit Nagykőrösön, középiskoláit Debrecenben végezte, Pesten tett ügyvédi vizsgát.

[szerkesztés] Politikai pályája

[szerkesztés] A vezérmegye szolgálatában

A rokoni kapcsolatai által is támogatott Nyáry Pest vármegye tisztviselőjeként kezdte pályafutását. 1838-tól a főjegyzői, 1845-től a másodalispáni tisztséget töltötte be. Segédkezett a pesti magyar Nemzeti Színház megalapításánál, rövid ideig annak igazgatói posztját is betöltötte. Tanulmányok jelentek meg a neve alatt a büntetőeljárás és a megyei közigazgatás reformjáról, illetve az egyik első takarékpénztár felállításával kapcsolatban. 1845-től tagja volt a követutasítást készítő bizottmánynak. 1847-ben jelentős szerepet játszott Kossuth Lajos Pest megyei követté választásában.

[szerkesztés] 1848-1849-ben

[szerkesztés] A pesti forradalomban

Március 15-én Nyáry Pál Klauzál Gáborral együtt csatlakozott a pesti radikálisok által kirobbantott forradalomhoz, melynek vezetését is hamar átvették. Mindvégig igyekezett a néphangulatot mérsékelt mederben tartani és ezzel a Pozsonyban ülésező országgyűlés liberális reformellenzékének a hátteret biztosítani. Neve felmerült a Batthyány-kormány lehetséges tagjai között, de végül csak a belügyi államtitkárságot ajánlották föl számára, amelyet nem fogadott el. Tagja volt a főváros rendjére ügyelő Középponti Bizottmánynak és elnöke a Pest Megyei Rendre Ügyelő Bizottmánynak. Az áprilisi-májusi népgyűléseken rendre szónokolt, általában az izgatott tömeg lecsillapítására törekedett. A május 10-i budavári macskazenét követő katonai incidens kivizsgálására kiküldött bizottmány polgári elnöke lett. A kormányválság idején neve mint lehetséges kormánytag(belügyminiszter) is fölmerült. Május 19-e után, a Márczius Tizenötödike c. napilap sajtópere kapcsán háttérbe szorult és csak a július elején összeült népképviseleti országgyűlésen aktivizálódott újra.

[szerkesztés] Az országgyűlésen - ellenzékben

A ráckevei kerület képviselőjeként, az országgyűlés egyik legaktívabb tagja, a radikális ellenzék egyik vezéralakja volt. Szorgalmazta az jobbágyrendszer maradványainak megszűntetését, felszólalt az olasz-segély és a német-kérdés vitájában is.

[szerkesztés] Az OHB elnökhelyettese

A Batthyány-kormány lemondása után létrehozott OHB-nak kezdettől tagja, majd október elejétől elnökhelyettese volt. Ebben a minőségében, az elnök Kossuth távollétében formálisan ő vezette a bizottmányt. Szerepe döntően ügyvivő volt, a valódi kérdésekben mindvégig Kossuth mondta ki a döntő szót. November végén Nyáry ellenállásán bukott meg az OHB kormánnyá alakítása. Ezt követően a polgári közigazgatási és a hadseregellátási ügyek tartoztak hozzá.

[szerkesztés] A Békepárt prominense

Az 1849 elején Debrecenbe költöző országgyűlésen az ún. Békepárt egyik vezéralakja lett, amely a Habsburgokkal, 1848-as alapokon való tárgyalások lehetőségének fenntartását támogatatta. Ebben ugyan kudarcot vallottak, hiszen a Függetlenségi Nyilatkozat kibocsájtását nem tudták megakadályozni, viszont sikerült a Madarász László vezette radikálisokat háttérbe szorítaniuk. Nyáry támogatásával került a februárban elindított Esti Lapok élére szerkesztőként Jókai Mór.

[szerkesztés] Háttérben

A függetlenség kimondása után és a Szemere-kormány létrejöttével a helyzete kényelmetlennél vált és ismereteink szerint még az országgyűlés berekesztés előtt elhagyta Debrecent. Pestre ment, hogy a felszabadult vármegyét újjászervezze. Buda ostroma idején lehetséges, hogy Görgeivel is tárgyalt.

A szabadságharc végnapjaiban is részt vett az újra összehívott országgyűlés ülésein. Kifejezetten ellenezte a nemzetiségi törvény elfogadását, mert az ország felbomlásának veszélyét látta benne. Jelen volt a világosi (szőlősi) fegyverletételnél.

[szerkesztés] A szabadságharc után

A császári hadbíróság 1851. október 7-én ítélte előbb halálra, majd kegyelemből hat évi várfogságra. Szabadulása után nyáregyházi birtokán gazdálkodott.

[szerkesztés] Határozati Párt

1860-ban az újjáalakuló Pest vármegye alispánjává választották. Az 1861-ben összeülő országgyűlésen a Teleki László vezette Határozati Párt egyik meghatározó alakja volt. Teleki öngyilkossága után is a békülékenységet kifejező felirat elutasítása mellett állt ki.

[szerkesztés] A kiegyezés alternatívája

A kiegyezési törvényjavaslatot kidolgozó 67-es bizottság 15-ös albizottságának tagjaként alternatív javaslatot dolgozott ki. Ebben jobban kívánt ragaszkodni a 48-as törvényekhez, ezáltal nagyobb önállóságot biztosítva az országnak. 1867 után az ellenzéki balközép egyik tekintélyes tagjának számított.

[szerkesztés] Élete a mindennapokban

Magánéletéről keveset tudunk. Házasságot nem kötött, élettársa az 1840-es évektől Schodelné Klein Rozália a híres operaénekesnő volt. Gyermekeik nem születtek.

Politikai tevékenysége idején Pesten, ismereteink szerint a megyeházán lakott, visszavonultsága éveiben nyáregyházi birtokán élt. Döntő jövedelmei a birtokáról és hivatali fizetéséből származhattak. A bizonyosan elsajátított latin mellett, feltehetően németül és angolul is megtanult.

Halála különös rejtély: a pesti Stein-ház tetejéről vetette le magát, búcsúlevelét a zsebében hagyva. Hatvanhat éves volt...

Élete utolsó szakaszában és a halálát követő emlékezésekben rendre a „Vasember” jelzővel illették, ily módon adózva jellemének szilárdsága előtt.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Nyáregyháza nemzetközi, nem hivatalos oldala

[szerkesztés] Irodalom

Részletesebben lásd: Nyáry Pál/Irodalom.

• Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: Pálmány Béla. Bp., 2002.

[szerkesztés] Források

• Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. 2. átdolg., bőv. kiadás. Pest, 1850. Heckenast. p. 259-270.

Frissen, közvetlenül a szabadságharc után kiadott gyűjtemény, ami inkább egy benyomást, semmint részletes életrajzot közöl Nyáryról. Az alig tíz oldalas leírás nagy részét két országgyűlési beszéd idézése teszi ki.

• Jókai Mór: Életem legszomorúbb napjai. = Jókai Mór Összes Művei. Cikkek és beszédek. VI. kötet. Vál. és s.a.r.: Láng József és Rigó László. Bp., 1975. Akad. p. 21-48.

Általában véve Jókai igen sokat írt Nyáryról, de ezek többnyire elszórt anekdotikus közlések. Ami még említésre méltó az az 1871-es, Nyáry halála kapcsán megjelent cikke.

[szerkesztés] Kapcsolódó tanulmányok

• Urbán Aladár: Agitáció és kormányválság 1848 májusában. = uő.: A nagy év sodrában. Tanulmányok 1848-ról. Bp., 1981. Magvető. (Elvek és utak) p. 209-259.