Budapest története
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre a Duna keleti partján fekvő Pest, valamint a nyugati partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével. 1950. január 1-jén a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az ún. Nagy-Budapest, amelynek lakossága a 80-as években elérte a 2,1 millió főt.
[szerkesztés] Római kor és népvándorlás
A mai Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet i. sz. 89 körül alapítottak a Duna nyugati partján (a mai Óbuda területén), egy kelta település közelében. Aquincum i. sz. 106-tól a 4. század végéig a kettéosztott Pannonia tartomány egyik része, Alsó-Pannónia (Pannonia Inferior) központja volt. Lakossága 200.000 fő körüli volt, amivel az ókori viszonyok között igen nagy városnak számított, talán a legnagyobbnak a korabeli Közép-Európa területén. A mai Óbudai-szigeten épült helytartói palotában olykor maguk a római császárok is megfordultak.
A rómaiak később a szkíta támadások miatt a Duna keleti partján, a mai Pest területén is építettek egy erődöt. Ennek neve Contra-Aquincum volt. Romjai Budapest V. kerületében, a Március 15. téren találhatók. Campona katonai erődjének maradványait a mai Nagytétényben tárták fel.
A 4. századtól a Római Birodalom ereje gyengült, a hun támadásoknak már nem tudott ellenállni. A német Nibelung-ének és a középkori magyar krónikák úgy tudják, hogy itt, a Duna partján épült fel Attila vára, Etelburg. Miután a hunok birodalma is szétesett, germán törzsek, majd az avarok uralták a vidéket. A térségben a népvándorlás során több nép, köztük a szlávok is megtelepedtek. A honfoglaló magyarok a 880-as években jelentek meg.
[szerkesztés] A honfoglalástól a török hódoltságig
Anonymus leírása szerint a honfoglalás után Árpád vezér Budavárat, a hajdani „Attila király városát” választotta törzse szálláshelyéül, központi földrajzi fekvése miatt, és itt is temették el 907-ben, a szomszédos Fehéregyházban. Ezt a helyet általában Óbudával szokták azonosítani. (Bár akadnak akik Pesthidegkúton vagy a közeli Pilis hegységben keresik.)
A városhoz kapcsolódik Gellért püspök legendája, akit a pogány felkelők a mai Gellért-hegy (az akkori Pest-hegy) oldalában gyilkoltak meg, és ennek emlékét őrzi a hegy mai neve.
Óbuda és Pest római öröksége, a sokezer épület romja évszázadokon át látható volt, az Árpád-korban azonban a helyükön fokozatosan igazi, nyüzsgő középkori városok épültek. Óbuda úthálózata a római korból maradt fenn, lakossága szőlőműveléssel foglalkozott. Területén egyházi birtokok alakultak ki, a 13. században pedig vár épült. 1223-ban a városban nagy tűzvész pusztított. Pestet a 12. században már fal vette körül, 1230-ban pedig kiváltságlevelet kapott II. Endrétől.
IV. Béla király 1241-ben Pestről indult a tatárok ellen. A vesztes csata után a tatárok felégették Pestet, majd 1241/42 telén átkeltek a befagyott folyón, és Óbudát is elpusztították. A két város teljes lakosságát meggyilkolták. A pestieket például a város nagytemplomában, a mai Belvárosi plébániatemplomban koncolták fel, ahová imádkozva összezsúfolódtak.
Miután visszatért, a király kővárat és Újbuda néven új várost építtetett az úgynevezett Pest-hegyen, a mai Várhegyen (1247 és 1265 közt). Ezek voltak itt az első városias épületek, a későbi híres budai vár alapját képezve. IV. Béla várkastélyát, amely a mai Mátyás templom közelében állt, már jobban lehetett védeni támadások esetén, mint az alacsonyabban fekvő óbudai várat. (Annak feltételezett romjait is feltárták a régészek.)
IV. Béla a tatárjárás alatt tett fogadalmához híven az egyháznak ajándékozta a Nyulak szigetét (a mai Margitszigetet), és az itt épült domonkosrendi apácakolostorban helyezte el legkisebb leányát, Margitot, aki a város híres szentje lett.
Az Árpád-ház kihalása után Buda Vencelt támogatta a pápa által pártfogolt Károly Róberttel szemben, ezért a pápa egyházi átok alá helyezte a várost, a budai plébános pedig viszonzásul a pápát. Végül a városnak el kellett fogadnia a győztes Károly Róbertet. Fia, Nagy Lajos királyi székhellyé tette Budát. A város már igazi polgári város volt, nagy számban éltek itt kézművesek, iparosok, kereskedők. A magyarok mellett jelentős német, „latin” és zsidó lakossága is volt. A tatárdúlást nehezen kiheverő Pest lakossága is kezdett talpra állni, a 15. században visszanyerte a bíróválasztás jogát, és 1470 körül szabad királyi város lett.
Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás uralkodása a városok történelmének a török idők előtti fénypontja. Zsigmond egyetemet alapított Óbudán 1389-ben. Mátyás reneszánsz udvara nagy vonzóerőt gyakorolt a kor művelt embereire, emelve a város és a királyi udvar kulturális színvonalát. 1473-ban az első budai nyomdában, Hess Andrásnál elkészült a Budai Krónika. Mátyás halála után az országban feudális viszályok, gazdasági válság, majd a Dózsa-féle parasztfelkelés rázta meg, a két város kultúrája azonban a Jagelló-ház budai uralkodása idején is tovább gyarapodott. A budai reneszánsz történeti emlékei ma a budai királyi palotában (Budapesti Történeti Múzeum), míg Pest reneszánsz emlékei a mai Belvárosi Plébániatemplomban láthatók. Ennek a fejlődésnek vetett véget a török hódoltság.
[szerkesztés] Török kor, pusztulás és újratelepülés
1526-ban I. Szulejmán megindult Magyarország ellen. II. Lajos király Budáról indult a mohácsi csatába, melyben veszített. A csatavesztés hírére sokan elmenekültek a városokból. I. Szulejmán szeptemberben ért el Budára, amit felégetett, és kirabolta a királyi palotát is. A törökök ezután elhagyták a várost, ami rövid időn belül a Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János közti pártharcok színhelyévé vált.
A törökök újabb hadjáratuk során 1541. augusztus 29-én csellel foglalták el a várost, amivel kezdetét vette a csaknem másfél évszázados török uralom kora. A török időkben Buda a budai vilajet székhelye és az Oszmán Birodalom nyugati részének egyik legjelentősebb települése lett, virágzó iparral és kereskedelemmel. A budai basa fényes udvara mellett számos mecset és fürdő épült (ezek megmaradt példái a Király, a Rudas és a Rác). Mint az ország más elfoglalt városait, Budát és Pestet is igyekeztek muzulmán várossá tenni, a keresztény templomok jó részét elvették, a keresztény népességet éppen csak megtűrték, és keményen megadóztatták. A keresztény lakosság mellé nagyszámú mohamedán és zsidó lakosság települt a városba. Pest eközben rohamosan veszített jelentőségéből, kereskedelmi központ szerepe megsínylette a török megszállást.
1686 szeptember 2-án több sikertelen kísérlet után a Habsburgoknak Lotharingiai Károly vezetésével végül sikerült visszafoglalniuk Budát és Pestet, de ezért nagy árat kellett fizetni. A kegyetlen háborúban a teljes lakosságot - mohamedánokat, keresztényeket és zsidókat - elpusztították, Pest és a sokak által dicsért szépségű középkori-törökkori Buda a szó szerint a földdel váltak egyenlővé.
A két város nehezen állt talpra, kiváltságleveleiket csak húsz év múlva kapták vissza. Az 1690-es első években csupán néhány száz német telepes lakott a romok között, majd a 18. század első felében az újabb betelepülőkkel sem haladta meg a két város összlakossága a 20-24 000 főt. A németeken kívül szerbek és görögök is betelepedtek. A szerbek (rácok) Budán a Tabán városrészben laktak, Pesten pedig a mai Szerb utcai ortodox templom körül. A két város vidéki barokk kisváros jellegét öltötte, sok földszintes vagy egyemeletes házzal, sok kis térrel és sikátorral. A gazdasági élet alapját az átmenő forgalom, utazók, kereskedők és marhahajcsárok kiszolgálása adta, ugyanis az ország két fele között a pesti rév volt az egyik legforgalmasabb dunai átkelőhely. A pesti és a budai vásárokra emiatt az egész országból feljártak az árusok.
1773-ban megválasztották az első pesti polgármestert (addig bíró intézte a város ügyeit). A felvilágosodás korában Buda kulturális élete fellendült. 1772-ben ugyanis megnyílt az első állandó, német nyelvű színház, majd 1777-ben Mária Terézia a várba költöztette a nagyszombati egyetemet, utódja, II. József pedig mérnökképző intézetet létesített. Nagy lépés volt a hajdani fővárosi rang visszaszerzése felé, amikor a király 1783-ban Budára helyezte az ország kormányaként működő Helytartótanácsot, és a Magyar Kamarát, bár az országgyűlések színhelye egyelőre Pozsony maradt. A városba települő új hivatalnokrétegnek és a természetes népszaporulatnak köszönhetően a 18. század végétől a lakosság is növekedni kezdett.
1795. május 20-án a budai vártól nyugatra eső katonai gyakorlótéren végezték ki Martinovics Ignácot és más jakobinus vezetőket. A területet azóta nevezik Vérmezőnek. 1810-ben a vártól délre húzódó városrészben, a szerbek (rácok) által lakott Tabánban nagy tűzvész pusztított. (A Tabán az 1930-as évekig létezett, amikor is a házait lebontották. Ma park van a területén.)
[szerkesztés] Reformkor
Az igazi fejlődés azonban a reformkor idején vette kezdetét, amikor a nemesség tehetősebb tagjai egymás után építtették fel pesti és budai palotáikat. A város az irodalmi-szellemi élet központjává vált. A Széchenyi István neve által fémjelzett új nemzeti mozgalom nem titkolt célja a hajdani dicső főváros feltámasztása volt. Ezt szolgálta a pesti Magyar Tudományos Akadémia alapítása (1825. november 3) vagy a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum és a Széchenyi lánchíd építésének megkezdése is. A sikeres mozgalom eredményeként Pest-Buda vonzani kezdte az új betelepülőket, polgárokat, iparosokat Magyarországról és külföldről egyaránt.
Az 1830-as években a két város állandó lakossága már 150 000 körül volt, az „ingázó” birtokos nemesség családjait nem számítva. Ekkorra Pest az ország kereskedelmi központja lett. 1838 márciusában hatalmas árvíz pusztított, és a város épületeinek jelentős része romba dőlt. A korszak építkező lendületében azonban sikerült pár év alatt kiheverni a csapást, és nagyrészt az újjáépítés során nyerte el a város mai szerkezetét. A korábbi barokk város képét a klasszicista stílus váltotta fel, az egy-két emeletes apróbb házakat igazi városhoz méltó két-három emeletes paloták sokasága váltotta fel. A kor leghíresebb építésze Hild József volt, akinek számos lakóházát ma is megcsodálhatjuk.
[szerkesztés] Pest-Buda, az új főváros
1846. július 15-én megnyitották az első vasútvonalat Pest és Vác között, ez a nap a magyar vasút történelmének kezdete. 1848-ra gyakorlatilag elkészült a Széchenyi lánchíd is. Addig csak hajókkal, illetve ideiglenes pontonhidak segítségével lehetett átkelni a Dunán, az új híd azonban végre lehetővé tette a két testvérváros valódi összekapcsolását. Nem véletlen, hogy a város, illetve az egész korszak jelképe lett. Azonban nemcsak esztétikus külseje miatt figyelemre méltó, hanem mivel komoly technikai kísérletet is jelentett; ez volt a világ első ekkora méretű fémszerkezetes (óriás vasláncok által tartott) függőhídja. (Az addigi hasonló angliai lánchidak a jóval kisebb Temze folyón épültek.)
1848. március 15-én kitört a pesti forradalom, ami a Batthyány-kormány megalakulásához vezetett. 1848 júliusában megnyílt az első pesti országgyűlés és ezzel minden szempontból Pest-Buda vált az ország fővárosává. A szabadságharc eseményei során azonban az év végén az osztrákok elfoglalták a várost, és itt rendezték be katonai főhadiszállásukat. A magyar honvédség egyik legnagyobb sikere volt a budai vár visszavétele 1849 májusában. A szabadságharc leverése után Pest lett az osztrák elnyomó rendszer székhelye. A Gellért-hegy tetején ekkor épült a félelmetes erődítmény, a Citadella, ahonnan az osztrák katonaság állandó megfigyelés alatt tarthatta a lázadó magyar fővárost. 1849. október 6-án Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt kivégezték a mai Szabadság tér helyén álló Újépület udvarán.
[szerkesztés] Az egyesítés és a világvárossá fejlődés
A kiegyezés után az ország egésze, így Budapest is gyorsan fejlődött. A 19. század második felére időszerűvé vált a három város egyesítése, amit az országgyűlés 1872-ben meg is szavazott. 1873. január 1-jei hatállyal Pest, Buda és Óbuda egyesült Budapest néven. November 17-én az új testület átvette az egyesített főváros irányítását.
Az egyre növekvő városban különösen a tömegközlekedés fejlesztésére kellett hangsúlyt fektetni. 1874-ben adták át a fogaskerekű vasutat, 1877-ben megnyílt a Nyugati, 1884-ben a Keleti pályaudvar, 1887-ben – az országban elsőként – megindult a villamosközlekedés. A kulturális élet is fellendült, 1884-ben átadták az Operaházat.
A város képe látványosan változott. Egyik évről a másikra nőttek ki a semmiből egész városrészek sokemeletes bérpalotákkal, üzletekkel, forgalmas utcákkal. A gyors növekedést sokan az amerikai fejlődéshez hasonlították, a külső Erzsébetváros egy részét például csak Chicago néven emlegették gyorsan felépülő szabályos háztömbjei és sakktáblaszerű utcahálózata miatt.
A nemzeti polgárosodás a 19. század végére mindent áthatott. A város régi iparos és munkás lakosságának addigi nyelve főleg a német volt, ahogyan a tömegesen Budapestre érkező új lakók között is nagy számban voltak svábok, zsidók, cipszerek. A 1880-as évek táján a város németajkú lakóinak zöme szinte egy nemzedék alatt váltott nyelvet. A kerületek neve és az utcanevek is magyarrá váltak.
A századfordulóra több mint 700 000 lakosú világvárossá fejlődött Budapest. Európa-szerte híres volt pezsgő kulturális életéről, kávéházairól, gyógyfürdőiről, szórakozóhelyeiről és éjszakai életéről.
1896-ban rendezték meg a Ezredévi Kiállítást, amely a honfoglalás millenniuma alkalmából az ország ezer éves gazdasági és szellemi fejlődését ünnepelte, de valójában inkább az elmúlt húsz év rendkívüli fejlődésén alapult. Az egész történelmi Magyarország területéről milliók látogatták meg az impozáns kiállítást és egyben megcsodálták a szépülő Budapestet, a Sugárutat (mai Andrássy út), a kontinens első földalatti vasútját, az új Ferenc József hidat (a mai Szabadság híd) a Műcsarnokot, a Halászbástya építését és a félkész Országházat.
[szerkesztés] A 20. század első fele
A század első felében folytatódott a kiegyezés után lendületet kapó fejlődés – 1909–1910-ben például bevezették az elektromos közvilágítást –, az I. világháború és az azt követő események, a Tanácsköztársaság és a trianoni békeszerződés azonban megakasztották a város addigi fejlődését. A lakosság viszont az elszakított országrészekből menekülőkkel is növekedett, és az 1930-as évekre meghaladta az egymilliót. A tömeges lakásigény miatt megépültek az első lakótelepek, pl. a Wekerle-telep. Szegények tömegei éltek nyomornegyedekben is (Mária Valéria telep).
1924-ben megalakult a Magyar Nemzeti Bank, 1925-ben megkezdte adását a Magyar Rádió. 1933-ban megkezdődött a Tabán bontása.
[szerkesztés] Budapest világháborús ostroma
- Fő szócikk: Budapest 1944-45. évi ostroma
A háborús front - a korábbi amerikai szőnyegbombázásokat nem számítva - 1944-ben ért Budapestre. A város több mint százezer civil lakosa vesztette életét a bombázásokban, a nyilas terror tömegmészárlásában, a német és a szovjet katonák kegyetlenkedéseiben („szabadrablás”). Másokat az ostrom előtt vagy utána deportáltak haláltáborokba vagy a Szovjetunió munkatáboraiba. A budapesti gettó halálraítéltjei (főleg gyerekek, nők és idősek) közül kb. 70 000 ember túlélte a borzalmakat, amiben többeknek is része volt, de elsősorban Raoul Wallenberg svéd követségi tanácsos önfeláldozó küzdelmének köszönhették az életüket. A háború során Budapest valamennyi hídja, a Budai Vár, valamint a középületek és lakóépületek jelentős része teljesen megsemmisült. A belső városrészek szinte minden utcájában voltak helyreállíthatatlanul elpusztított épületek.
[szerkesztés] Az újjáépítés és az 50-es évek
1950. január 1-jén a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az ún. Nagy-Budapest.
[szerkesztés] Az 56-os forradalom
Az 1956-os forradalom központja Budapest volt.
[szerkesztés] A szocializmus időszaka
Az 1960-as években nagyjából befejeződött a világháborús károk helyreállítása. Újjáépültek a hidak, felépült az új Erzsébet híd.
1972-ben átadták a metró kelet–nyugati vonalát; 1982-ben pedig az észak–déli vonal első szakaszán indult meg a forgalom.
Budapest lakossága az 1980-as években érte el a növekedési csúcspontját. 1989-ben 2 113 645 lakója volt a városnak.
[szerkesztés] A rendszerváltástól napjainkig
[szerkesztés] A lélekszám alakulása, 1800-2001
| Év | lakosság |
|---|---|
| 1800: | 54 200 lakos |
| 1830: | 102 700 lakos |
| 1850: | 178 000 lakos |
| 1880: | 370 800 lakos |
| 1900: | 733 400 lakos |
| 1925: | 957 800 lakos |
| 1989: | 2 113 645 lakos |
| 2001: | 1 756 796 lakos |
 |
Ez a Budapestről szóló lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
Based on work by 