Arámiak
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az arámiak a sémi nyelvcsaládhoz tartozó nyelvet beszélő ókori nép. Az i. e. 2. évezredben elhagyták arábiai sivatagi lakhelyeiket és Szíriában illetve Mezopotámiában telepedtek le. Lassan átvették a térség kereskedelmének irányítását, s az i. e. 8. század elejére nyelvük lett a térség legfontosabb közvetítő nyelve. A perzsák később is birodalmuk hivatalos nyelvévé az arámit (arameust) tették. Amikor Babilónia i. e. 586-ban legyőzte a zsidókat, azok a héber helyett az arámit kezdték el beszélni, a héber mint vallásuk szent nyelve maradt meg (Ezra, Jeremiás és Dániel könyveinek egy része az Ószövetségben mindemellett arámi nyelven készült). Nagy Sándor hódításait követően a görög kiszorította az arámit, de a görög-római korban továbbra is igen elterjedt volt, Jézus is e nyelven beszélt. A római korban fejlődött ki a nyelv egyik legfontosabb dialektusa, a szíriai, amelyet napjainkban is használ a Közel-Keleten néhány ezer ember. A nabateusok, a szamaritánusok és a palmüraiak nyelvei szintén az arámi változatai voltak. A babiloniak korában a kassziták által lakott területeken letelepülő arámiakat káldoknak (kaldeus) nevezték el, ezek uralkodói dinasztiája alapította meg később az Újbabilóni Birodalmat.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.
Based on work by 