Égi Tehén mítosza
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Égi Tehén mítosza (modern cím), egyiptomi istentörténet a Kr. e. XIV. századból. Azon kevés számú egyiptomi istenszöveg közé tartozik, amelyek nemcsak az istenek lényével, hanem történetükkel is foglalkozik. Legrégibb változata Tutenkámen fáraó sírjából került elő, később más fáraók is felíratták sírjukba. A történet a világ megromlásának okát ismerteti, története szerint az ősidőkben együtt uralkodott a Napisten (Ré) az istenek és az emberek felett efyaránt uralkodott. Mikor azonban megöregedett, és „csontjai ezüstté, teste arannyá, haja lazúrkővé vált", az emberek összeesküvést szőttek ellene. Ré az istenek tanácsára a szemét küldte ki ellenük egy vad oroszlánistennő képében, később azonban megkönyörült rajtuk, de ekkor már csak csellel tudta a gonosz szörnyeteget megfékezni: vörös, részegítő italt öntetett ki a földekre. Az istennő azt hitte, hogy vér, belekóstolt, lerészegedett, és nem bántotta többé az embereket. Ré ezután már nem akart többé az emberek közt élni, mivel kiismerte gonosz természetüket. A tehén alakjában elképzelt égistennő hátára ülve eltávozott a földről. Megteremtette a túlvilágot is, ettől fogva az istenek és az emberek nem laktak többé együtt, s a földön megkezdődött a háborúskodás.